Éjszaka lett egy pillanat alatt,
árnyékok borították a falat,
csendes szonátámat kikapcsoltam,
az ágyra roskadtam bizalmatlan.
Mennydörgéssel kezdődött a csata,
felvonult az ellenség csapata,
szívembe hatolt villanyos hatás,
sarkkörökön túli vízcsobogás.
Leszakadt talán az égmennyezet,
szemem a plafonon megmeredt,
kerestem foltját az ütközetnek,
mi köze hozzám elem-közegnek?
Ömlött, szakadt soká egyvégtében,
zakatolt agyam borotvaélen,
beleszorult a patkó dobogás,
űrhideg a mennyei zokogás.
Forgószél, káoszt hozó nagy vihar,
lelkem ne gyomláld, a szeled csikar,
táplálékom útja a bölcsesség,
csakis tiszta forráshoz hajolnék.
Nem gyönyörködöm a pusztításban,
a lágy eső jósága példátlan,
háborúd csak zavart önvédelem,
szívemet kutatom önkéntelen.
2017. június 6.