Az ember alapvetően individualista, vagyis olyan lény, aki szellemi és érzelmi értéket képvisel egy-egy társadalomban. Önmaga képes kialakítani bármilyen művészeti ágat, vagy másféle tudományos elméletet, vagyis alkalmas arra, hogy tanítson, erkölcsi példát mutasson, felfedezéseket tegyen. Az individualista embert sokan gondolják öntetszelgőnek, aki jól elvan magában, vagyis nincsen szüksége társra, holott egészen mást mutat életük azon nagyságoknak, akik eddig is sokat tettek országukért, a világért.
Nézzünk egy énekes művészt, aki tiszta szívből űzi hivatását, vagyis megállapíthatjuk róla, hogy a szívében benne vannak az emberiességi törvények, nem véletlen az, hogy bárkiről meg lehet állapítani, milyen tudatossági szinten él, amikor meghalljuk kedvenc énekeit. Kodály Zoltán mottója az, hogy mondd meg mit dalolsz, megmondom ki vagy, ez minden időben és mindenkire vonatkozik. A tömegek igényeit hagyjuk azokra, akik az értéktelenségbe hajlamosok belefúlni, ezek elméletben elvesznek, nem képviselnek semmilyen művészi és másféle szellemiséget, nem akarják jobbá tenni a közösségüket, a világot, sőt minden jó törekvés ellenére jöttek létre. A tiszta szívű énekes látszólag önimádó, mert tetszik magának a hangja, esetleg a szép külseje is, vagyis gyönyörködik a saját és mások hangjában, a Szépségben, a Szeretetben. Keveseknek adódott meg, hogy ezen tehetségek hátterét megismerjék, s megtudják, hogy akik szívből énekelnek, valójában nagybetűs emberek, olyan dalokat közvetítenek, melyek mindig a világot viszik előre, érzelmeket borzongatnak, a tisztaságról szólnak. Ugyanez vonatkozik a zeneszerzőkre, valóságot tükröző realista, tiszta színeket, vonalakat használó festőkre, költőkre, írókra is. Valamennyien részt vettek és vesznek a világ jobbá tételében, abban, hogy az emberek jól érezzék magukat és boldogok legyenek.
Valójában a művészek ritkán boldogok, ezért individualisták gyakran, bár nagy tettekre képesek, mégis hiányzik nekik az a ritka barátság, vagy szerelem, amit tiszta szívük képvisel, mint ideált és akit elfogadnának társul. Nem az ő hibájuk, le kell szögezni, mert minden időben és korban leértékelően tekintettek az igazi tehetségekre, nagyon sok ellenséggel voltak körül véve, lehetetlenné tették gyakran hivatásuk űzését, s azt is időnként a legnagyobb nyomorba taszítva végezték, pedig az alkotó munka naponta több kemény órás munkát igényel, melyhez szükséges volna az emberhez való életmód kialakítása az adott ország, vagy földrész részéről. Hatalmas művészek vesztek el, keresték a halált, hogy megszabaduljanak lehetetlenné és tehetetlenné tett helyzetükből, pedig a szívember igazi szerelme csak tökéletes lehet, amilyet elképzel a hatalmas művész, mint a világ békességét, vagy a múzsáját.
Mindig csak képzelték maguknak a barátokat is, s ha néha rácsodálkoztak egy-egy tehetségre, örömmel üdvözölték, egy-két ilyen esetről tud a történelem, amikor ezek a ritka tehetségű emberek egymásra találtak. A baráti szeretet olyan erővel bír, mint a szerelem, mindkettő örök frigyként köttetik olyanok között, akik soha nem okoznak egymásnak csalódást, mert egyszerűen nincsen mivel, nem rendelkeznek rossz tulajdonságokkal, bár az írók a karaktereikben sokszor megrajzolták a gonoszok vonásait elrettentésül, hogy ilyenek is vannak.
Menjünk vissza a tiszta szívű énekesnőhöz, aki hatalmas érzelmi töltésekkel rendelkezik, érzéki minden testrésze, mint aki beleborzong minden szépbe, tiszta dallamba, hangba, mennyire volt és van ilyen lány kitéve a világ tökéletlenségének. Már a külseje és a hangja irritálja a primitíveket, mert túl sok annak a világnak, amelyik általában tönkre teszi ezeket a mennyei lényeket, hogy valaki kívülről és belülről is egyaránt szép legyen. A zenei tehetség öltözete is más, harmóniát képvisel mindenben, legyen az a frizurája, a kozmetikája, az illata, valamint a testszaga. A Szépség mindenben tökéletes, s ezt lehozni a Földre és megnyilvánulni nyilvánosan, felér egy merénylettel a közönségesek előtt. Nem bújhat el mégsem, nem élheti az életet le úgy, hogy kalitkába, vagy börtönbe legyen zárva, mert akkor megnémul örökre és elpusztul a lelke. Az érzelmi tökély keresi a párját dallamos hanggal, külsővel és kisugárzással, rejtélyesnek látszó igazi asszonyi finom lejtésű járásával, felhívva magára a peptidek figyelmét. Ebben az esetben az igazi művész szíve és asszonyisága, mint érzelmi központja a receptor, a befogadó, amelyik üzeneteket küld a nagybetűs művészeknek, hogy keresi a párját a Földön, akivel egy álomházasságban egyesülhet. A férfi ideál ismeretlen még a hölgy előtt, annyit érez, ha időnként az individualista el is gondolkozik azon, hogy miért él egyedül, hogy szerelem egy hatalmas érzelem, ami a szívében van, de nincsen arca, mert az arc számára a személyiséget, a törvényt jelenti, nincsen hangja, mert a hang számára a lágy, szívet borzongató melódiát jelenti, nincsen alakja, mert a férfi formája számára idegen, de annyi feldereng időnként nála, hogy tökéletes idomokkal kell rendelkeznie, de ha mégsem, akkor jó humorérzékű, jóságos szívű embernek kell lennie. Ha az ideális férfit megigézi a szívhölgy szépsége, kisugárzása, elindítja az érzelmi töltését feléje, melyet kezdetben szimpátiának gondolnak, mely az udvarlása végén peptidként éri a női receptort, s ekkor létrejön az érzelmi tökély, vagyis a szerelmük egymásra talál, beteljesül, mely szerelmet soha elválasztani másnak nem lehet, örök időkre szól. A testelme, vagyis a vicerális agy szellemi képességei is kiteljesednek, hiszen a szellemi, érzelmi, fizikai hármas egység tökéletessége jelenti a nagybetűs ember létezését a Földön.
2017. május 4.