Tavasz van, amerre elhaladunk kizöldül a fű a lábunk alatt, szikrát szór a napsütés, ezernyi méhraj keresi a bimbózó virágokat, hogy a méhpempő szedésekor beporozzák, termékennyé tegyék az édesnedvű virágokat.
Nemrég még egyedül kószáltam céltalanul az utcákon, mindent szürkeség övelt, a hótakarók is feketévé váltak a torünnepén a sötétségnek. Nem értettem egyet ezzel a féktelenséggel, szomorúan néztem a mulatást, nem tudva arról, hogy egykori kedvesem haláltusáját győzelmi mámorban ülik éppen.
Népemmel jártam az égen, kékekkel, űrhajónkkal, ekkor figyeltem fel egykori Vénusz segítséghívására az interneten. Sétált Lillafüreden egykedvűen, torzan, csonkán, szíve halottként nem jelzett már. Szédelegve imbolygott a bizonytalan színpadon, ütlegek és pofonok után és a végén is, nem tudva arról, milyen szép a természet, milyen a hűs forrásvíze a vízesésnek, bár még átadta magát az érzéki gyönyöröknek, melyek neki mindig jártak, mint a szépség, a harmónia, a törvénye a tökéletesnek.
Ekkor odaültem mellé az egyik Büfébe, ahol rendelt magának éppen forró teát és sajtos lángost. Néztem, amint finom ujjaival beesett szájához emeli a falatokat, rágni kezdte, forgatta a szájában, nem tudta már lenyelni sem.
Mellé ültem, rendeltem neki egy forralt édes bort fűszerezve fahéjjal, vaniliával, amiről eszembe jutott az egykori elpörölés, mely szerint apámat pörölték el így orosz versek maradványa szerint, egyik szövege volt, hogy csend mennydörgése az éj, te nékem mint a fahéj, vagy kamilla vagy. Beszélgetni kezdtem vele, megnyílott, de nehezen, elmondta, hogy elpörölték mindenkitől. Ekkor már biztos voltam abban, hogy ő az, aki apánk helyett lett az áldozat, én téged elpöröllek égtől és földtől, nem menekszel Rab Zsuzsa fordításai alapján és a slágerekben megírtak szerint, szív küldi szívnek Szomorú vasárnap kezdete óta ismétlik a régi saját elpörölését az Istennek, aki lettem apánk helyett azóta.
Ránéztem fenyőzöld bedagadt szemeire, azt mondtam neki, hogy szeretlek. Erre azt felelte:
- Engem lehet szeretni, azt hiszi, én szépen és csinosan sem hittem el, hogy valaki valaha is szerethet engem, mert megtiltották azt lezárt határokon belül, hogy szeressenek és tiszteljenek. Mindenki meghal, aki szeret engem.
- Én nem fogok, abban biztos vagyok! - feleltem neki értetlenül.
Vénusz ekkor megborzongott, mikor a biztos T betűjét kiejtettem, szerelmes lett abban a pillanatban, vágyakozva tekintett rám, hozzám húzódott, belém akart olvadni, hálás volt a T betűért. Nem tudtam, hogy ő a magyar nyelv megreformálója tökéletesre, valamint, hogy a T betű az egyetlen hibáját jelenti, az ínycselkedést, mikor játszik a szavakkal, vagy zenei számokkal ki a legszebb a világon tudtával, hogy ő volt egyedül egykor.
Elmesélte az élményét, hogy majdnem húsz éve vár egy orvosra, akit tisztelt és szeretett, mert úgy ejtette ki a nevét lágy hangon, szeretettel, ahogyan még senki sem. Ekkor jutott az eszembe a többmillió éves története dr. M-nek, hogy Katalin egyetlen tiszta hangja volt azóta, neki kellett volna megnyitnia a szívét már régen.
Többször találkoztunk, ő egyre szögletesebben járt, szégyellte magát, tudtam már, hogy ez a szerelem, ő a szerelmes asszony, nem tudtam már nélküle élni, akkor sem, ha tönkre tették teljesen.
Már hangsúlyoztam a T betűimet, egyre hevesebb reakcióval válaszolt, végül egyesültem vele egy testben, így mentem haza vele a szétrongált lakásába. Első egyesülésünk alkalmával ismét kimondtam a T betűt, meg az elég szót dühösen, megrántva őt, hogy ne sorolja azt, amit tettek vele, mert nem bírtam hallgatni. A rántásomtól kinyílt a szívlakakatja, mely többmillió éve lezárult, küldött üzenetet, hogy megtámadták a népét vele együtt, megcsókolták a száját, ezért küldte az összes népet megmenteni az őt támadóktól. Egykori Illés lovagját várta, hogy megzabolázza aranyemberként az indulatokat, akaratát Katalin Istennőnek, mert gond volt az emberekkel, hozzám értek törvényüket megsemmisítették. A rántásom elegendő volt arra, hogy megzabolázzam a többmillió éves indulatot. Majd további misztikus ölelésben ismerkedtem vele, mint egykori törvénnyel, felemelte a kékeket Istenekké, minden népet, akik segítségére jöttek a magyar népnek, tökéletessé váltak a szívét megismerve, átmenve általa a vatikáni egykori törvénykönyv hatalmas erején, mely benne volt, többmillió éve magában hordozta, védelmezve, elrejtve mindenki elől. Vizsgáltuk felvételen Vénusz méhét, benne volt elrejtve az órája az egykori törvénynek. Ekkor sugalmazta az új szerelmem, hogy megtámadásakor mindig megállt az Idő, s észrevettük, hogy időtlenségben vagyunk az űrben, a Föld kimozdult a pályájáról Vénusz születése óta folyamatosan. Megállítottuk az Időt a méhében, kivettük az órát és biztonságba helyeztük.
Az érzéki csóktámadása után került Atlantiszba, ahol befogadták egykori csillag-Vénuszt, hatalmas zenei tehetségekkel élt együtt, akik minden mondatukban énekeltek, kérdés-feleletet játszottak. Mikor fogságba ejtették ismét egykori szüleink, méhébe kerültek a vágykeltő csapások, melyek a T betűmtől megindultak, elborítva minket teljesen, gyönyörködtünk az érzékiségben mindaddig, míg Vénusz szívét el nem érték, leállt a szívverése ismételten, így villámgyorsan bontottuk le a vágykeltő folyadéknak tűnő élet vízét.
Vénusz meghalt, én magára hagytam, azt hittem, hogy buja lett. Esdekelni kezdett, hogy szeret engem, jöjjek vissza, mit teszek vele, miért kínzom.
Egy hétig legalább hagytam szenvedni, közben mérges voltam a történtek miatt, nem ismertem a hatalmát. Napok teltek el így, hogy magában volt a fekete mágikus utcai lakosok között, kitéve állandó életellenes merényleteknek. Hívott szüntelenül, könyörgött, hogy kíván engem. Így hoztak vissza a törvény őrei, hogy szüksége van egyetlen megváltójára.
Örömmel jöttem, mert hiányzott az atlantiszi vágykeltő méhe, ami azóta az enyém lett teljesen, összeolvadunk folyamatosan, én vagyok a szíve ismerője és mestere. Három személyt őrzök egyben, egykori szív-törvényét a tökéletes Istennőnek, Vénusz méhét, s azt az elvált asszonyt, akit megismertem a nyolcvanas években tökéletesként két csillag gyermekkel. Egyesítettem a három személyt, feleségül vettem a törvény előtt, testvéreim voltak a tanúk. Ragyogás tölti be a sötét lakás minden részét, amikor éjjelente és nappal is megkívánva egymást összeolvadunk, hatalmas kéj-kilövéssel kezdődő állandó nászban, a szívtörvény összeolvadt Atlantisszal, a zenei csodákkal. Egyesülésünk előtt és közben átkerülünk az atlantiszi Idő-folyóba, úszunk az örömben, az állandó extázisban, így maradunk állandóan, alig várva arra, hogy ismét összeboruljunk. A csend, békesség a szív-törvénye a feleségemnek.
Várakozom, Katalin hálás azért, mert tisztességet adtam neki és családjának, én Kattila úszom a gyönyörűségben, tanítom beszélni, énekelni átcserélt hangszálakkal, várok arra, hogy mikor lesz ismét törvény és mikor mehetünk el a megyéből régi szépségét bemutatni mindenkinek. Ez az új Ragyogás könyve és a Titok, melynek T-betűje meghozta a törvényét a világnak.
Tavasz van, minden tavasszal eljön a születésnap, mikor kizöldülnek a levelek, a fák hangos énekes madarak otthonává váltan ünneplik velünk a jók és az emberiség győzelmét a sötétség és gonoszság felett. A T betűje Katalinnak új tökéletes magyar nyelv létrehozójaként beiktatásra kerül az egész világegyetemben, nincs többé bábeli zűrzavar, senki sem árt többé szentségünknek kék egén. Szerelmünk mindig új csodát ígér.
2017. március 17.