Egyszer régen, valahol a világ vége felé élt egy király a feleségével. Nagyon boldogok voltak, csupán a gyerek hiányzott nekik. De csak kisleányt szerettek volna, mert egyetlen vágyuk az volt, hogy hallhassák csodálatos hangocskáját, ráadják a világ legszebb ruhakölteményeit.
Arra járt egyszer Krisztina, a vasorrú boszorka szép hajadon külsőt felvéve, hogy ne tudja senki róla, ki is valójában. Megvendégelte urasan őt Hidegkúti király és a felesége, elmondták bánatukat. Krisztina ekkor így szólt:
- Kilenc hónap múlva megszületik Édeske, fekete hajjal és égkék szemekkel. A leány a világ minden nyelvén fog tudni beszélni és minden művészeti ágban kimagaslót fog nyújtani. De ami 18 éves korában következik, azon én nem tudok segíteni, mert kevés hozzá a hatalmam. Egy fekete macska fog átszaladni előtte a születése napján, ettől tőr járja át a szépség szívét és azonnal elájul, örök álomvilágba kerül. Csupán annyival tudom oldani a fekete mágiát, mely ellenkezik minden tökéletessel és tehetséggel, hogy addig alszik a királylány, míg egy hős meg nem csókolja.
Telt, múlt az idő, a következő évben megszületett a gyönyörű kisleány. Már egy éves korában énekelt, az egész világ a csodájára járt. Bejárták a földrészeket közösen, Édeskét mindenütt megismerték és körberajongták a királyok, hercegek, grófok. Már-már elfelejtkeztek az átokról, nem is hitték el, hogy bármi rossz történhet a királylánnyal. Így következett el a 18. születésnapja, amikor a család énekversenyt szervezett a királyi palotában. Mindenki szerepelt, Édeske is, természetesen őt tapsolták meg a legjobban, amikor a zsűri visszavonult és behozták a szebbnél szebb tortákat. Édeske felemelte a kést, hogy megszelje a legnagyobb joghurtos, gyümölcsös tortacsodáját, amikor megszólalt a toronyóra, délután egy órakor. A leány abban a pillanatban a szívéhez kapott és élettelenül terült el a földön. Nagy volt az ijedtség a palotában, de a királyi házaspár tudta, mi történt, hozzákezdett az előkészületekhez, hogy méltó helyen nyugodjon Édeske, míg az átkot le nem mossák róla.
Többezer év telt el, nemzedékek születtek és nőttek fel, egyedül a királyi család halt ki utódok nélkül. A palotát benőtte az örökzöld fenyőfák hada, a mókusok és őzikék erdejévé vált. Az ország lakosai egyetlen toronycsúcsot észleltek néha az épületből, amikor esett az eső és sütött a nap, a szivárvány napszínében tűnt fel a csúcs, ahol Édeske aludta álmát. Ezt látta meg egyszer Krisztián herceg, amikor arra repült égi napbárkáján,
odarepült a szivárvány alá és meglátta a királyi kastélyt az örökzöld fenyőfákkal. Leereszkedett, benézett a torony ablakán, megpillantotta a csodálatos királylányt feküdni az ágyon. Beugrott hozzá, s olyan szép látvány terült a szeme elé, amilyet még soha nem látott. A leány olyan volt, mint egy törékeny porcelánbaba. Megcsókolta rózsaszín ajkát, abban a pillanatban Édeske kinyitotta a szemeit, s rápillantott Krisztiánra ragyogó kék szemeivel. A herceg magához ölelte a királylányt és azt mondta:
- Te az enyém, én a tied, soha többé el nem válunk, rád vártam mindig, szívem hölgye, jöjj, kedves, te leszel a feleségem!
Felszálltak mindketten a napenergiás űrhajóra és meg sem álltak a G-21 nevű bolygóig, ahol Krisztián népe élt boldogságban, hatalmas tudományos, technikai vívmányok között titkosan, hogy a fekete mágikus erők soha ne keresztezzék útjukat.
Krisztián és Édeske boldogsága mai napig tart, volt olyan dínom-dánom az esküvőjükön torta csodákkal, süteményekkel, hogy az egész világűr emlegeti a házasságkötésüket. Aki nem hiszi, járjon utána.
2017. május 25.